A Társ, Abū Mūsā al-Ašʿarī (Allah legyen elégedett vele) imádkozott egy imát, mikor az ülésben volt, amelyben a tašahhud elhangzik, egy mögötte imádkozó férfi mondta: Az ima, a Koránban, összekapcsoltatott a kegyes jósággal és a zakāt-al. Mikor Abū Mūsā al-Ašʿarī (Allah legyen elégedett vele) befejezte az imáját, a többi imádkozó felé fordult és megkérdezte őket: Ki mondta közületek a "ima, a Koránban, összekapcsoltatott a kegyes jósággal és a zakāt-al" szavakat? Az emberek hallgattak, senki sem szólt. Újból megismételte a kérdését. És midőn senki sem szólt, Abū Mūsā (Allah legyen elégedett vele) mondta: Talán, te mondtad ezt, Ḥiṭṭān? Tette ezt mivel jó kapcsolatban volt vele és közel állt hozzá, így a feltevése nem okozott neki sértést; így próbálva rávenni azt, aki valójában mondta arra, hogy jelentkezzen. Ḥiṭṭān tagadta, hogy ő mondta. És mondta: Attól féltem, hogy megdorgálsz, hiszen azt gondoltad, hogy én mondtam. Ekkor egy férfi a sokaságból megszólalt: Én mondtam e szavakat és csupán a jót akartam elérni velük. Abū Mūsā oktatási célzattal mondta neki: Hát nem tudjátok mit is kell mondanotok az imátok során? Ez kioktató kifogás és feddés volt részéről. Majd Abū Mūsā tudatta velük, hogy a Próféta (Allah áldja meg és adjon neki örök üdvösséget) egy alkalommal vallási beszédet intézett hozzájuk, amelyben a törvényüket magyarázta nekik és tanította nekik az imájukat. Ő (Allah áldja meg és adjon neki örök üdvösséget) mondta: Ha imádkoztok álljatok szép sorban és egyenesítsétek ki a soraitokat. Majd egy, közülük való, férfi vezesse az embereket az imában. Ha "Allāhu akbaru"-t mond az imám, az imába lépésként (takbīratu-l-iḥrām), ti is mondjátok ugyanazt. Ha a Megnyitó fejezetet recitálja és elér: "Nem azokéra, akiket a haragvásod sújt, sem pedig a tévelygőkére" [Al-Fatiha:7], mondjátok: āmīn. Ha így tesztek, Allah válaszolni fog a fohászotokra. Ha "Allāhu akbaru"-t mond és meghajlást végez, mondjátok ti is "Allāhu akbaru" és hajoljatok meg. Az imám elsőként hajol meg, előttetek, és emelkedik fel - soha ne előzzétek meg. Az a pillanat, amelyben az imám megelőzött benneteket a meghajlásban, késztet benneteket arra, hogy egy pillanatig még meghajlásban legyetek miután ő felemelkedett. Ez a pillanat egyenlő azzal a pillanattal. Meghajlásotok mértéke annyi legyen mint az ő meghajlása. Ha azt mondja az imán: "Allah meghallgatja azt, aki Neki ad hálát és Őt dicsőíti", ti mondjátok: "Urunk! Tiéd a hála." Mikor az imádkozók ezt mondják, a Magasztos Allah hallja a fohászukat és a szavaikat, hiszen a Magasztos és a Fenséges Allah a Prófétája (Allah áldja meg és adjon neki örök üdvösséget) nyelve (szavai) által mondta: "Allah meghallgatja azt, aki Neki ad hálát és Őt dicsőíti". Majd ha "Allāhu akbaru"-t mond az imám és leborul, a többi imádkozó is "Allāhu akbaru"-t mond és leborul. Az imám elsőként borul le és elsőként emelkedik fel. Ez a pillanat egyenlő azzal a pillanattal. A leborulás tartama annyi legyen mint az imám leborulásának tartama. Ha az ülésben van a tašahhud elmondásához; az imádkozó első szava legyen: "at-tahiyyātu li-Llāhi wa-ṣ-ṣalawātu wa-ṭ-ṭayyibātu" - az uralom, az örökkévalóság, a Fenségesség mind a Magasztos Allahot illetik; ahogyan az öt ima mindegyike is Allahnak szól. "As-salāmu ʿalayka ayyuhā-n-nabiyyu wa raḥmatu-Llāhi wa barakātuhu, as-salāmu ʿalaynā wa ʿalā ʿibādi-Llāhi-ṣ-ṣāliḥīna" Allahtól kérjétek a megmenekülést minden hiányosság és minden ártó rossz, romlás ellen. Majd elsőként a Prófétánkat illetjük üdvözlettel, majd magunkat is üdvözöljük; majd az összes többi kegyes istenfélő hívő szolgát is üdvözöljük - akik ugyanúgy elvégzik, ami kötelező rájuk nézve - Allah jogaiból és hívő szolgák jogaiból és kötelességeiből. majd tanúságot teszünk arról, hogy: "Ašhadu an lā ilāha illā-Llāhu wa ašhadu anna Muḥammadan abduhu wa rasūlu-Llāhi".