Explanation
Abu Músza al-As'ari (Allah legyen elégedett vele) tudatja, hogy ő elment Allah Küldöttéhez (Allah áldja meg és adjon neki örök üdvösséget) és vele tartott egy csoport férfi a törzséből. Céljuk az volt, hogy a Próféta (Allah áldja meg és adjon neki örök üdvösséget) adjon nekik tevéket, amelyekre felülhetnek; és így lehetőségük nyílik arra, hogy részt vegyenek az Allah Útján történő dzsihádban. Ő (áldás és béke reá) megesküdött, hogy nem ad nekik hátasállatot; hiszen nem rendelkezik semmilyen hátasállattal, visszatértek és egy ideig ott maradtak. Majd három teve érkezett a Prófétához (Allah áldja meg és adjon neki örök üdvösséget), amelyeket elküldött nekik. Az egyikük mondta a többieknek: Allah nem fog áldásban részesíteni bennünket ezekkel a tevékkel, hiszen a Próféta (Allah áldja meg és adjon neki örök üdvösséget) esküt tett arra, hogy nem tud minket hátasállatra ültetni. Ekkor elmentek hozzá és megkérdezték, a Próféta (áldás és béke reá) mondta: Aki a hátasállatokra ültetett benneteket az a Magasztos Allah; hiszen Ő az, aki mindenhez erőt, sikert ad és gondoskodik mindenkiről. Én csupán eszköz vagyok, mindez az én kezem által valósult meg, majd mondta (Allah áldja meg és adjon neki örök üdvösséget): Én, bizony, csupán, ha Allah is úgy akarja, ha valamire esküt teszek, hogy megteszem vagy elhagyom, ám azt tudom meg, hogy valami más, mint az, amire esküt tettem, jobb és kiválóbb, akkor a kiválóbbat fogom végrehajtani és elhagyom azt, amire esküt tettem, és megváltást mutatok be a fogadalmam miatt.