- Rámutat Abū Bakr aṣ-Ṣiddīq érdemére (Allah legyen elégedett vele) és hogy a Próféta (Allah áldja meg és adjon Neki örök üdvösséget) Társai között előkelő rangja volt, és a legjogosultabb ember volt a Próféta (Allah békéje és áldása legyen vele) utódjának (khalīfa) annak halála után.
- Az imahelyek sírok fölé építése elítélendő, tiltott cselekedet, amelyet a korábbi népek követtek el.
- Tilos a sírokat istenszolgálati cselekedetek helyévé tenni, bennük vagy feléjük fordulva imádkozni, illetve imahelyeket (mecset) vagy kupolákat építeni föléjük, nehogy ez a társítás bűnéhez vezessen.
- Óva int attól, hogy túlzásokba essünk az igazhívő, kegyes emberek tiszteletében, mert ez elősegíti a társítást.
- Ennek komolyságát és fontosságát jól mutatja az a tény, hogy a Próféta (Allah áldja meg és adjon Neki örök üdvösséget) öt nappal a halála előtt hangsúlyozta és figyelmeztetett erre.