Explanation
A Próféta (Allah áldja meg és adjon neki örök üdvösséget) világossá tette, hogy a muszlim jutalma Allahnál annak megfelelően történik, amit ő cselekszik más muszlimokkal. Aki könnyít egy hívőn a világ szenvedéseiből és nehézségeiből, azt Allah úgy jutalmazza, hogy könnyít neki a Feltámadás Napjának nehézségeiből. Aki enyhítést ad egy nehéz helyzetben lévőnek, könnyít rajta és enyhíti szorult helyzetét, annak Allah is enyhítést fog adni a földi létben és a Túlvilágon egyaránt. Aki elrejti egy muszlim ember hibáját, midőn megtudott róla olyan dolgokat, amelyeket nem lenne szabad nyilvánosságra hozni a megbotlások és a bűnök közül, annak Allah is elrejti a hibáját a földi létben és a Túlvilágon. Allah folyamatosan segíti az Ő hívő szolgáját, mindaddig, amíg a hívő szolga is folyamatosan segíti az ő testvérét vallási és világi céljai, hasznai és előnyei terén. Ez a fajta segítség megvalósulhat: fohász által, fizikailag (tevőlegesen), anyagi segítséggel és ezekhez hasonlókkal. Aki olyan úton jár, amelyen a tiszta vallási tudás megszerzését akarja elérni, amely által a Magasztos Allah Orcáját (Elégedettségét) áhítja; annak Allah megkönnyít egy utat, amely a Paradicsomba vezeti el. Ha az emberek egy csoportja összegyűlik Allah Házai közül egyben (mecset), ahol Allah Könyvét recitálják és azt tanulmányozzák egymás között - ebben az esetben a lelki béke, megnyugvás és az ünnepélyes méltóság ereszkedik le rájuk és elborítja őket Allah Könyörülete és körbeveszik őket az Angyalok. Allah dicsérni fogja őket azok előtt, akik közel vannak Hozzá. Elégséges megtiszteltetés a hívő szolga számára ha Allah megemlíti őt a Legmagasabb szinten. Akinek a cselekedete hiányos, és nem emeli őt fel a (teljes és tökéletes) cselekedetek birtokosai rangjára, annak nem szabad a származása nemességére hagyatkoznia, vagy ősatyái, elődei kiválóságára; miközben elhanyagolja a cselekedeteket.