- Buzdítás az istenfélelem folyamatos gyakorlására és arra, hogy nem szabad elmerülni a világ felszínes dolgaiban és annak csalóka díszeiben.
- Figyelmeztető intés a nők által történő elcsábulásról, mint bámészkodás, idegen férfiakkal való együtt tartózkodás elnézése és ehhez hasonlók.
- A nők révén megvalósuló próbatétel a legnagyobb megpróbáltatások közül való, itt a földi létben.
- Okulás és tanulás a korábban élt népek példájából; hiszen, ami megtörtént Izrael gyermekeivel az megtörténhet másokkal is.
- A nő révén megjelenő próbatétel; ha a nő egyben feleség is ez arra készteti a férfit, hogy anyagi lehetőségein felül költsön rá, ez olykor elfordíthatja őt a Vallás dolgainak tanulmányozásától, és ráviheti őt a világi javak hajszolására. Ha a nő idegen a férfi számára, akkor az ő kísértése úgy érvényesül, hogy elcsábítja őket esetleg elfordítja őket az Igazságtól, midőn kilépnek házaikból és elvegyülnek (a férfiak) közöttük; különösen ha fejkendő és fátyol nélkül vannak, teljes díszükben - ez elvezethet a törvénytelen nemi élethez, a házasságtöréshez a maga sajátos fokozataiban. A hívő kötelessége, hogy ragaszkodjon Allah-hoz, azt kérve kívánva Tőle, hogy mentse meg őt a nők megpróbáltatásaitól.