- Elvetendő és tilalmas a próféták és a kegyes istenfélő emberek sírjait imahelynek tekinteni, és azokban Allahhoz imádkozni; hiszen az ilyen cselekedet a társítás bűnéhez vezet el.
- Allah Küldöttének (Allah áldja meg és adjon neki örök üdvösséget) végtelen törődése és gondoskodása az egyistenhit (tawḥīd) tisztaságának és alapelveinek megőrzését illetően; illetve az ő félelme attól, hogy a sírok túl nagy figyelmet és tiszteletet kapjanak - hiszen ez a társításhoz vezetne.
- Megengedett azon zsidók és keresztények megátkozása, és azoké is, akik hozzájuk hasonlót tesznek, akik a sírokra épületet emelnek és azokat imahelyekké teszik maguknak.
- A sírok fölé épület építése a zsidók és a keresztények szokásos cselekedete; ebben a hagyományban olvasható annak tilalma, hogy hasonlóvá váljunk hozzájuk.
- A sírok imahellyé tételéhez, és az azokban és azok felé történő imádkozáshoz tartozik az az eset is ha oda nem épült imahely (és anélkül imádkoznak a síroknál - ez is tiltott).