- A büntetés jogos és megérdemelt azzal szemben, aki engedetlenség elkövetésére adja a fejét, szívében helyeselve ezt a tettet és kihasználva minden eszközt.
- Ez egy igen szigorú intés azzal kapcsolatban, hogy a muszlimok egymással harcoljanak; a fenyegető ígéret erre pedig: a Tűz.
- Ha jogos a harc a muszlimok között, abban az esetben nem vonatkozik rá a fenyegető ígéret, mint például harc a zsarnoki módon cselekvők ellen vagy a gonoszságot terjesztők ellen.
- Azt, aki al-kabírát követ el, nem kell hitetlenséggel vádolni, csak és kizárólag tette miatt: hiszen a Próféta (Allah áldja meg és adjon Neki örök üdvösséget) a két szemben álló harcolót muszlimnak nevezte.
- Ha két muszlim egymással kerül szembe, bármilyen ölésre alkalmas eszközzel felszerelve, majd az egyikük megöli a másikat, úgy a gyilkos és az áldozat is a Tűzbe kerül. A kard említése a hagyományban csupán egy példa (a különböző gyilkoló eszközökre történő utalás).